Szülőszemmel egy iskolásról - Óvodából az iskolába

Szerencsére Dr. Gerő Zsuzsa segített. A XIV. kerületi Nevelési tanácsadóval jó kapcsolatban volt, ahol már többet tudtak az autizmusról, s nem csupán az okairól, hanem arról is, hogyan bánjanak vele. Így Nóra bekerült a XIV. kerületi Kék Iskolába (valóban ez volt a neve), egy kis létszámú, ám integrált, felzárkóztató csoportba. Csodák csodájára, félévkor már szépen írt, olvasott, és számolt is. Kapott bizonyítványt, a megnyugtató záradékkal: második osztályba mehet.

Így rajzolt Nóra az iskolában

És osztálytársai is elfogadták, illetve nem érte őt olyan atrocitás, ami nyomot hagyott volna benne. Pedig a memóriája igen jó, és a negatív élményeket mai napig felemlegeti, azokat nem képes feldolgozni.

Az elsős-másodikos korosztály, én úgy tapasztaltam, még nem annyira "klikkesedett", nincsenek még vezéregyéniségek, könnyebben elfogadják a velük együtt induló "más" osztálytársakat. Természetesen jó volna, ha egy integrációhoz értő pedagógus is részt vehetne az órákon az első időkben, hogy az esetleges feszült, kritikus helyzetek kialakulásánál a kollégának segíteni tudna. Később, a felső tagozatban már nem voltak ennyire toleránsak vele szemben ugyanazok a társak, akikkel együtt indult.

Visszatérve a Kék iskolához:

A körzeti általános iskola, kissé ódzkodva ugyan, de átvette onnan. Persze csak egy csatát nyertünk meg, és a "háború" egészen a nyolcadik általános végéig folytatódott.

Tovább a következő részhez: A házasságot mennyire viseli meg, hogy autista gyermekünk van?

Vissza a tartalomjegyzékhez: Szülőszemmel egy iskolásról - Tartalomjegyzék