Szülőszemmel egy iskolásról - Az anya ill. az apa tapasztalatai

Az anyák bizonyára az apákétól eltérően küzdik le félelmeiket, és lényükből fakadóan jobbár a szívükre hallgatnak. Ebben én nem vagyok illetékes, hogy egy anyai szív mélységeinek indítékairól beszéljek. Had idézzek azért én itt két anyai megnyilvánulást, hozzászólását az Internetről:

Ha az anyák írni kezdenek

„Éjszakánként nem tudtam elaludni, mert hívatlan vendégek zavarták az álmom.
Mezítláb osontak be a szobámba alig lehetett Őket hallani, de ott voltak körbejártak, viháncoltak, néha sírtak, és sikítoztak.
Butaságokat súgtak a fülembe, pld: majd ez lesz, majd az lesz... Utáltam amikor a gyermekeimről, pletykáztak, rossz csúnya dolgokat állítottak, aztán sietve távoztak, de tudom a nevüket: Bűntudat, Félelem, Lelkiismeret, és a Kétségbeesés. Majd ha megvirrad,  megkeresem őket és majd sokat beszélgetünk nappal, hogy éjszakára elfáradjanak, ha kell hívok segítséget, hogy együtt meggyőzzük Őket, hogy máshol játszanak. Nyugodtan szeretnék élni a Vidámsággal, a Szeretettel, és a Reménnyel.

(Maca, 2009. szeptember 28.)”

„Ő itt a húgom kisfia Vince. ... A húgom egyszer, azt mondta, mikor Vince önfeledten játszott és boldogan nevetett otthon: - Szegény, milyen boldog még. Nem tudja mi vár rá. Ha mi meghalunk, neki kell majd vigyáznia a testvérére.

A húgom éppen akkor ki volt borulva. Hónapok óta rohangáltak, hogy iskolát találjanak Attikának, a nagyobbik fiuknak. Igen, ez ő itt, a nagy fiú, a fürt nélküli angyal:

Neki kerestek iskolát, de mindenhol csak ígérgetések. Ha fel is vették őket a beiskolázandók listájára, mindig csak alulra írták a gyerek nevét. Meg kell érteniük, - mondták - ha jön valaki, aki körzetes, akkor azt KELL felvenniük. Hiába hirdették az iskolák honlapjukon, itt integrált oktatás folyik, várják a sérült, halmozottan sérült gyerekeket is, a gyakorlatban az van, hogy inkább nem várják, nem veszik fel őket.

Aztán lett iskola, meg költözés a kertes házból panelbe, hogy közelben legyenek, ne kelljen a napjukat utazással tölteni. Majdnem szép minden. Van két elszánt tanerő, akik bár életükben először oktatnak autista gyermeket, úgy tűnik, megbirkóznak a feladattal.”

Ami bennünket gyötör:

Bűntudat, Félelem, Lelkiismeret, Kétségbeesés

Amire szükségünk van:

Vidámság, Szeretet és Remény

És az apák?

Az apák, a „nagy javítók”, racionális megoldásokon törik a fejüket. Én is így tettem, bár rossz irányba indultam gyakran.

Egy szülőtárs, Gálné Páll Anita írt egy csodálatos szakdolgozatot még 2007-ben Kutatás és tanulás módszertan – Mi az autizmus címmel, ahol így jellemzi az autistát nevelő családokon belüli diszkriminatív változások szociális vonatkozását:

Változások a családon belül

• Súlyosan torzulnak a családon belüli szerepek
• Környezetükben igen nagy feltűnést, értetlenséget, sőt viszolygást váltanak ki gyermekeikkel a családok.
• Különösen a tanultabb családokban ez súlyos konfliktusokhoz vezet, ezekkel terhelt a mindennapi élet.
• A kultúrából is egyre hátrányosabban részesülnek.

Változások az anya vonatkozásában

• Törvényszerűen az anya elszigetelődési folyamata a súlyosabb: belekényszerül a gyermekgondozásba.
• Saját magát, házastársát és egészséges gyermekét (gyermekeit) elhanyagolva, ezzel feláldozva próbál képzettség híján, anyai ösztöne által vezérelten kényszerből vállalt feladatának eleget tenni.
• Ez egyben egészséges családfunkcióinak is egyre fokozódó elhanyagolási folyamatában nyilvánul meg.

Változások az apa vonatkozásában

• Az apa vagy helyből lelép (a fiatal mai autista gyermekes családok kb. 60%-ban) vagy a beteg, egykeresetűvé vált család egyben és életben tartásáért havi 300-400 órát dolgozik.
• Ez a családtagok kapcsolatrendszerére hátrányosan hat; a házastársak elmagányosodásához vezet.
• Introvertált személyiség struktúra kialakulásához vezet.

A végeredmény

• A személytelenség, a megfelelő segítség hiánya személyiség zavarokhoz, viselkedés degresszióhoz, a családi szerepek további torzulásához, vagy a család felbomlásához vezet!
• Gyakoriak egymás között a nézeteltérések, inadekvát vádaskodások.

Nóra lányunk a közöttünk fennálló feszült viszonyból látszólag nem vett észre semmit, de biztosan érezte, hogy valami nincs rendben anya és apa között. Egyszer, egy nem éppen felhőtlen beszélgetésünket követő Váci utcai közös séta alkalmával kettőnk között lépdelt, mi  fogtuk két oldalról kis kezét. Egyszer csak megszólalt:

„Fogom a kezeteket. Összetartom a családot.”

Tovább a következő részhez: Mi az autizmus?

Vissza a tartalomjegyzékhez: Szülőszemmel egy iskolásról - Tartalomjegyzék

A fenti témához kapcsolódó ajánlott írások: A kulcsra zárt ember

Szülőnek lenni illetve A gyermek, aki soha nem nőtt fel