Szülőszemmel egy iskolásról - Testvérkapcsolatok

Közvetlen testvérkapcsolatokról jómagam nem tudnék sokat mondani, hiszen első házasságomból született két nagyfiam, Gyurka és Attila alig élték meg mit jelent Nóra autizmusa. Mindketten felnőtt fiatalemberek, később nős, családos emberekként találkoztak ritka alkalmakkor kishúgukkal. Szeretettel viszonyultak és viszonyulnak hozzá a mai napig a ritka együttlétek során.

Vannak viszont tapasztalataink az unokatestvérek viselkedésével kapcsolatban. Mondjuk ki: teljesen normális, hogy nem vették tudomásul, hogy Nóra autista. Kezdetekben mi sem tudtuk igazán, mit is jelent ez a jövőt illetően. Hagytuk, hogy játszanak úgy egymással, amint ezt „normális” gyerekek teszik: csipkelődtek, elvették egymás játékait, volt civódás. Gyűjtöttek békát, bogarat a nyaralás idején Jászkiséren a nagymama kertjében, nyúzták a kismacskákat, és – egy alkalommal Nóra és pár évvel fiatalabb unokatestvére – a pár hetes kiskacsákat szépen „lefektette” egy dobozba egy forró nyári délután, hogy aludjanak, mint az oviban. Még a nyakukat is kiegyenesítették, hogy szépen feküdjenek. A nagymamának természetesen beszámoltak róla, hogy milyen rendes szófogadók a kiskacsák, alszanak szépen. Szegény nagyi, aki egész életében azon fáradozott, hogy nevelje, hizlalja az állatokat, jól tartsa őket, legyen még a nehéz időkben is mit a fazékba tenni egy szempillantás alatt átlátta: abban az évben nem lesz kacsasült.