Szülőszemmel egy iskolásról - Korrepetitorok:
A fentebb említett korrepetitorok közül az egyik, talán a legcsodálatosabb a 80 éves gyémántdiplomás tanítónő, Ilonka néni volt. A „mit szólnának a többiek” érvre ezt mondta:
„Kit érdekel, hogy mit szólnak a többiek? Minden gyerekkel képességei, egyénisége szerint kell foglalkozni egy pedagógusnak. Nekem ne mondja senki, hogy ezt nem lehet, mert én tanyasi iskolában tanítottam évekig, ahol az elsőstől a nyolcadikosig jártak egy osztályba a gyerekek, és mindig tudtam, kinek mit kell tanítanom, ki mire képes. Persze én a becsengetéskor még évekkel később sem a tanáriban kortyoltam még a kávémat, hanem az osztályom ajtajában vártam, hogy megszólaljon a csengő, és elsőként léptem a terembe. Ott vártam a gyerekeket. Értékes perceket takarítottam meg azzal, hogy nem kellett a zsivajgó, tanárra váró csapatot elcsendesíteni. Azonnal mindenki a helyére ült, és kezdődhetett a tanítás. Ha valaki később somfordált be az osztályba, mondhattam, hogy édes fiam, ha én itt tudok lenni az óra kezdetére, akkor ezt tőled is elvárom.”
Bátran állíthatom, hogy ő tanította meg Nórát tanulni, melynek hasznát később, a szakiskolai tanulmányok alatt vettük. Ilonka néni régi ismerős volt, a kerület elismert közéleti személyisége és megbecsült pedagógusa. Fiához engem baráti szálak kötöttek, hiszen az általános iskolát és a gimnáziumot is együtt végeztük, egy osztályba jártunk évekig. Sőt, közeli szomszédok lévén gyakran együtt játszottunk.
Ilonka néni érdeklődve figyelte lányunk fejlődését, és megtudván, hogy korrepetitort keresünk, ő maga ajánlkozott. Szakmai kihívás – mondogatta. Álljon itt egy részlet az általa Nóráról vezetett naplóból:
1995. V. 12.
Tapasztalatok Kocsis Nórikával kapcsolatban.
Nórika most fejezi be a VII. osztályt. Két éve foglalkozom vele, és ez a folyamat ma igen sok pozitívummal zárult.
Gond volt a bizalmas kapcsolat kialakítása, amely sokáig akadályozta, hogy a tantárgyak fogalmait meg tudjam magyarázni. Az általam tanított tantárgyaknál ez rendkívül fontos volt biológiából, földrajzból és történelemből. A szakirodalom rámutat arra, hogy a szinonimákhoz forduljak. Azok azonban további megközelítést igényeltek volna. Gyerekes magyarázatok kellettek ahhoz, hogy megértsen pl. olyat, hogy a "kis tőkéseket felfalják a nagyok". A tankönyvek hemzsegnek az ehhez hasonló kifejezésektől.
Lényeges pozitív változások:
- Tudja fejből a házi feladatokat.
- Amit nem ért, azonnal megkérdezi.
- Tud egyedül tanulni, kérdések alapján a lényegre válaszolni, ragaszkodva a könyv szavaihoz.
- Tájékozódik a térképen.
- A "Kőszívű ember fiai" c. kötelező olvasmányt kivonatosan feldolgozva, a szereplők kapcsolatát megértette.
- Legjobban tájékozott a nyelvtanban, a szófajokat és mondatrészeket felismeri (csak az összetett szavakkal van gondja, nem tudja, hogy bizonyos szavakat miért kell egybeírni).
- Hibátlanul írja azt, amiben a zenei hallása segíti.
- Fejlett az esztétikai érzéke saját magával és a munkájával kapcsolatban.
- Igényli a dicséretet, elismerést, ez fokozza a tanulási kedvét.
- Legnagyobb hatást még mindig és folyamatosan az iskolai élet gyakorol rá. Tevékenység közben párhuzamosan idézi vissza az iskolában, de elsősorban a tanároktól hallottakat (nem a tanult anyagot!).
- A biológiát nagyon megszerette, nemcsak azt olvassa érdeklődéssel, ami a lecke, mint olvasmányt élvezi, előre olvassa.
- Megszokta, hogy a szülei nem élnek állandóan együtt, természetesnek veszi a kialakult helyzetet, szereti az édesanyját.
- Szeret az élményeiről beszélni, fényképeket mutogatni.
- Szívesen ismerkedik, minden érintkezési illemet betart.
- A jövőt még nem érti, nem is érdekli.
Mázi Ilonka-néni.
Számos feljegyzést őrzök tőle, és még több kedves emléket. Nórát nem csak rendszeres tanulásra szoktatta (aki még most is elő-elő veszi a könyveit, füzeteit, és olvassa a régen tanultakat, visszavágyva ezáltal a régi kedves emlékek közé, a számára gondtalan biztonságot jelentő gyermekkorba). Többször elhívott minket lakásába is, ahol a tanulás szünetét pudingfőzéssel töltötték ki. Természetesen én nem lehettem jelen, csak vihettem-hozhattam lányomat. De mindig jutott idő, hogy kiértékeljük, hol is tartunk, mit tanácsol.
Sajnos a serdülőkor közismert elhajlásai, lázadásai, a kamaszodás azzal járt, hogy az osztálytársak többsége egyre kevésbé törődött Nórával. Már nem nagyon védték. Akkor ugyan nem mondta, de hosszú évek múltán egyszerre csak kitörtek belőle a régi rossz emlékek. A Rácz lányok, akiktől félt, a Rácz Tünde, aki egyszer rákiabált: „Na húzzál be az osztályba de azonnal!” Egy időben autoagresszív rohamok közben kiabálta a nevüket és ismételgette ezt a mondatot. Nem egy ilyen számára feldolgozhatatlan emlék tör föl időnként belőle. Kétségbeejtő, hogy csak tehetetlenül állunk, nem tudjuk olyankor kizökkenteni, meggyőzni, hogy ami elmúlt, elmúlt, most már azok a gyerekek is felnőttek, biztosan nem bántanák már, és bizonyára bánják is már, amit tettek, stb. Az önkontroll és a reális helyzet felismerésének tökéletes hiánya.
Tovább a következő részhez: Különórák
Vissza a tartalomjegyzékhez: Szülőszemmel egy iskolásról - Tartalomjegyzék
2010-11-11 00:00:00
Vissza