Kerekasztal beszélgetés Tarnai Balázssal a Reménysugár Habilitációs Centrumban 2009. augusztus 13-án
Rövid bemutatás: Dr. Sir Balázs Tarnai, Ph.D. asst. Professor of Special Education Seton Hill University (PA, U.S.A.), azaz a pennsylvaniai Seton Hill magánegyetem professzora, az egyetem autizmus programjának gondozója.
Tarnai Balázs bevezetőjében elmondta:
Az egyetem elvárása a tanításon kívül a kutatás valamint a szolgálat, tehát a gyakorlatban is élő kapcsolatot tart az iskolákkal. Ezen túlmenően publikációs kötelességük is van.
Az USA-ban a fogyatékosokra vonatkozóan törvény által biztosított lehetőség az un. inclusiv oktatás, ami megfelel a magyar integrált oktatásnak. A törvény biztosítja a szükséges anyagi és szakmai kereteket.
Álláspontjuk szerint ez a modell a legmegfelelőbb a fogyatékosok, így az autisták oktatására, mert bizonyos esetekben a szegregáció gátja is lehet a hátrányos helyzetű gyermekek szocializálásának. Természetesen indokolt és megfelelően bizonyított esetben a szegregált oktatásra is van lehetőség. A két modell szabadon választható, de az első lépcsőfok minden esetben az integráció.
Ezeket a törvényi lehetőségeket a szülők lobbizták ki, ui. az államnak nem fűződik érdeke az ilyen jellegű törvények meghozatalához.
Az USA-ban a gyógypedagógusok számára nagy előny az ország gazdasági fejlettsége, így nem csak módszerekben, de eszközökben is sokkal nagyobb lehetőségeik vannak. Az eszközök fejlettségére egy példa: vannak „beszélő számítógépek”, melyek a nem, vagy alig beszélő autistáknak lehetőséget nyújt, hogy a non vokális ill. non verbális kommunikációt beszéddé alakítsák. A gépek fejlettségét jellemzi, hogy képes férfi és női hang előállítására, sőt dialektusokra is programozhatók. Ezzel együtt nagyon figyelnek minden más, Európában alkalmazott módszerre, elért gyógypedagógia eredményekre.
Az USA-ban nincs korai fejlesztés.
A gyógypedagógiai képzés illetve felfogás pszichológiai indíttatású, aminek előnye, hogy nem stigmatizál (nálunk orvosi megközelítésen alapul a gyógypedagógia). Az un. magatartás-menedzsment alapállása: „Most mit tudunk tenni a gyermek fejlődése érdekében?” Elsődleges kérdés a fejlesztés megkezdésekor: miért alakul ki a furcsa, elfogadhatatlan viselkedés? Tehát a viselkedést kiváltó ok keresése a fontos, és az okot kell lehetőség szerint „kezelni”. Minden viselkedéssel minden ember, így a fogyatékos ill. autista is el akar érni valamit. Érvényesül az energia megmaradásának elve, azaz minél kisebb energiával elérhető valami, az beépül a viselkedésbe. Tehát ha egy hisztivel elérhető, hogy valami megvalósuljon, mindig ehhez az eszközhöz fog folyamodni.
Tarnai Balázs ismertette az A – B – C lánc működését, amelyben az A = az előzménnyel, B = a viselkedéssel – C = a következménnyel (EVK). A magatartás-menedzsment ez utóbbit vizsgálja: miért történik? A viselkedés befolyásolásánál, jó irányba történő megváltoztatásának érdekében igen fontos a következetesség. Ez sokszor sérül azáltal, hogy vagy a családi/szülői környezet, vagy az intézmény nem tartja be az ajánlott terápiát.
Ennek a módszernek részletes bemutatása megtalálható alábbi kiadványban:
Tarnai Balázs: Problémás magatartás hatékony kezelése Funkció-Analízis segítségével
Fejlesztő pedagógia: pedagógiai szakfolyóirat, 2008. (19. évf.) 2. sz. 12-18. old.
Megrendelhető: http://www.matarka.hu/cikk_list.php?fusz=34155
A kerekasztal-beszélgetés során számos hozzászólás, felvetés hangzott el a résztvevők részéről. A beszélgetés teljes anyagát a rendezvényt moderáló Gyene Piroska elnök asszony (ÉFOÉSZ) ígérete szerint minden résztvevő számár elérhetővé teszik majd.
Néhány hozzászólás rövid, lényegi összefoglalása:
A gyermekek fejlesztése, képzése valamennyire már megoldott Magyarországon, viszont a felnőtt autisták ellátása alig. Az iskolai intézményhálózatból kikerülve állapotuk rohamosan romlik. Nincs elegendő és főleg megfelelő intézmény-hálózat és szakembergárda befogadásukra.
A szülő szakember kapcsolat rendkívül fontos, a kulcs a szakember számára a szülő, aki gyermekét legjobban ismeri.
Felvetésemet, mely szerint a jövőben tartsuk a kapcsolatot Tarnai professzor úrral, és dolgozzunk ki közösen irányelveket a hazai érdekvédelem számára, mind Tarnai Balázs, mind a jelenlévők örömmel fogadták. Egyelőre e-mail-en történő kapcsolattartás lehetséges:
Levelezési cím:
Sir/vitéz Balázs Tarnai, Ph.D.
Assistant Professor of Special Education
& Lieutenant of the Knightly Order of Vitéz, I.C.O.C.
Seton Hill University (PA)
9G St. Joseph's Hall
Lejegyezte:
Kocsis Alajos
Ad Majorem Dei Gloriam!
Földi Paradicsom - A Loyaltown tábor, avagy az integrált nevelés csodája és kötelessége. (ÉFOÉSZ 2001.)
Látogatás a Perec-fiú iskolájában (ÉFOÉSZ 2006.)